A MAGYAR EMLÉKEKÉRT A VILÁGBAN EGYESÜLET

2008. ÉV I. FÉLÉVI PROGRAMJA

                                  

                                    A múltunk megvan, a népünk él  és él még népünk művészete is” (Kós Károly)                                                                                                                                                                        

2008. év I. félév

Hazánk és a nagyvilág magyar emlékhelyeit felkutató és bemutató egyesületünk - mint korábban, 2008. évben is -  külön figyelmet fordít nagy történelmi évfordulóinkra. Az első félév előadás-sorozatában kiemelt szerepet játszik a reneszánsz uralkodó, 550 éve megválasztott nemzeti király I. Mátyás  személye. Az ő korában kiteljesedő magyarországi humanizmus, a korszak hazai művészete Európa szerte emlékeket hagyott - éreztetve a magyar reneszánsz kiterjed kapcsolatait, hatását -  szomszédainknál, s másutt a kontinensen.

                                                  

ELŐADÁSAINK helyszíne: Magyar Kultúra Alapítvány Székháza, 1014 Budapest, Szentháromság tér 6.  Deák terem (eltérés jelezve!) Az előadások ideje: 18.00 - 19.30 óra között.(bevezetővel, 5 percnyi évforduló-naptár ismertetéssel és kérdésekkel együtt)

JANUÁR

8. (kedd) 18.00 óra:  Attila-nap tájékán: „Atilláról és a hunokról”.

Grandpierre Attila szerző előadása, a Napkút Kiadó könyv-bemutatója.

Mácsai Rudolf  szavalja Zrinyi Miklós 1651-ben írt „Atilla” c. versét

 

           24. (csüt.!) 18.00 óra (Corvin terem): Mit adott a magyar reneszánsz a világnak ? (I.)

      Jeles uralkodót választottak 550 éve - e napon- a Duna jegén

dr. Farbaky Péter, a  BT M. Kiscelli Múzeumának igazgatója mond előadás-sorozat nyitó köszöntőt., majd dr. Póczy Klára ny. ig., régész „Kolozsvár Mátyás-emlékei  című előadása,  az Ars Renata  tagjainak reneszánsz muzsikája,

s a tagság vetített képekkel idézi fel a Corvin-időket.

FEBRUÁR

5.(kedd) 18.00 óra:   Mit adott a magyar reneszánsz a világnak? (II.)

A Mátyás-kor képzőművészeti remekműveinél Magyarországon…

(Esztergom, Garamszentbenedek, Szepeshely)

dr. Prokopp Mária,  professzor asszony vetített előadása.

Az előadás-sorozat rendezvényein meghívott vendégünk

Faragó Laura művésznő egy-egy énekszámmal, Mátyás-történettel!

19. (kedd) 18.00 óra:  Mit adott a magyar reneszánsz a világnak? (III.)

„Séta” Mátyás-király visegrádi és budai palotájában, a reneszánsz Vác emlékei.

Buzás Gergely  a Mátyás-király Múzeum régészének vetített előadása. Bevezetőt mond:

A nemzeti és történeti emlékhelyekről” címmel  Káldy Gyula, a KÖH osztályvezetője.

 MÁRCIUS 

11.(kedd) 18.00: Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(IV.)

Mátyás katona-diplomáciája és a Fekete Sereg

dr. Szabó József János hadtörténész, egyetemi tanár vetített előadása.

11.(kedd) 19.00: Magyar és angol orvosok a szabadságharcban

A 150 éve elhunyt Schöpf (Schoepf) Mérei Ágoston, a 200 éve született John Paget,  s

 a 100 éve elhunyt Duka Tivadar emlékezete

dr. Messik Miklós vetített előadása

 

                        25 (kedd) 18.00: Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(V.)

Mátyás levelezései és irodalmi kapcsolatai. A Corvinák emlékei a világban.

dr. Szörényi László az  MTA Irodalomtudományi Int. igazgatója előadása

ÁPRILIS

8.(kedd) 18.00: Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(VI.)

…nyögte Mátyás bús hadát, Bécsnek büszke vára…”

Mátyás emlékek Bécsben, Ausztriában

dr. Juhász László történész vetített előadása, közreműk.:Faragó Laura művésznő

    29.(kedd)18.00 : Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(VII.)

A Délvidék Mátyás-kori emlékeinél. Kelet-Horvátország magyar emlékei (2.)

Batár Zsolt Botond népművelő, újságíró vetített előadása.

MÁJUS

13.(kedd) 18.00:  Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(VIII.)

Mátyás-emlékek és a  magyar reneszánsz hatása Dél-Lengyelországban.

 Kovács István történész- író, volt krakkói főkonzul előadása

27.(kedd) 18.00: Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(IX.)

Gondolatok a magyar humanizmus itáliai kapcsolatairól…

dr. Armando Nuzzo a PPKE docensének vetített előadása.

Kiállítás: A budai várnegyed olasz emlékei” (MEVE, M.M.)

JÚNIUS

3. (kedd) 18.00: Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(X.) .

Mátyás-kori emlékek Csehországban, Franciaországban, Angliában

dr. Messik Miklós egy.tag, kutató, újságíró vetített előadása

17.(kedd)18.00: Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?(XI.)

 Magyarország közlekedése és bányászata a Hunyadiak korában.

dr. Gáspár János a MKKA elnöke és Martényi Árpád bányamérnök vetített előadása

24.(kedd) 18.00: Mit adott a magyar reneszánsz a világnak?( XII.)

 A magyar reneszánsz európai jelentősége – következtetések és bizonyítékok (2.)

Váralljai Csocsány Jenő  kutató előadása,  Herczeg Renáta műv.tört., egy.tag köszöntőjével. A záró-előadáson  is egy  énekszámot  hallhatunk: Faragó Laura művésznőtől.

 

 KIÁLLÍTÁSAINK (2008. év meghívásai és tervezett kiállításai):

„Árpád-házi Szent Erzsébet emlékei Európában” (a Cambraiban, Aachenben, Párizsban, s már itthon is  bemutatott kiállítás, - bővítve - 2008-ban immár Sárospatakon, az ország több városában, Erdélyben, Angliában, Itáliában és Lyonban kerül bemutatásra)

Magyar múlt emlékei francia földön (francia testvérvárosokban…)

„Bartók emlékek nyomában” ( Pápa, Győr, Budapest, Mosommagyaróvár…)

„Rákóczi és kuruc emlékek Európában”(Szentendre, Dunántúli városokban…)

Gloria Victis – ’56-os emlékek itthon és a világban  (Mosonmagyaróvár,Sopron…)

Magyar múlt nyomában  Britanniában… (Budapest, Skót Misszió…)

Jókai emlékek Európában (Mosonmagyóvár, Győr…)

„Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék” Vörösmarty emlékek nyomában (Budapest,Szentgotthárd -Vörösmarty iskolák…)

Eddig 16 témában készült kiállításainkról az olvasó részletesebben tájékozódhat a www. mka.hu /meve honlapunkon a „ Kiállításaink 1998-2008 között” címszó alatt !

 

Köszönet az előző félév meghívott előadóinak, művészeinek, a rendszeres technikai támogatást nyújtó  Magyar Kultúra Alapítványnak, valamennyi pályázati és egyéni támogatónak, az SZJA 1 %-a  felajánlóinak!

 

Köszönet a második félévben dr. Cseh Éva, dr. Deák Pálné, dr. Deák Piroska, Kovács Ferencné, dr. Micskó Erzsébet, Simon Endre egyéni anyagi támogatásáért, Fehér Anna a Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon és Iskola ig.-ja és munkatársai többszöri önzetlen technikai-közlekedési támogatásáért, valamint különösen: Balassa Zoltán, dr. Deák Piroska, Győző Miklós, Herczeg Renáta, Mácsai Rudolf, Martényi Árpád, dr. Messik Lajosné, Molnár Ágnes, Sárközi Mária, Tellér Tivadarné előző félévi, önzetlen szándékú, közösségi és ügyünket támogató munkájáért!                           (a  program  felelős szerkesztője Messik M.)      

Rendezvényeinkre vendégeket, pártolókat; tagságunk körébe a kutatni vágyókat szeretettel várjuk. A magyar emlékhelyek kutatásához  javaslatokat, gondolatokat

- a szerző nevével-  köszönettel fogadunk.

Elérhetőségeink:  www.mka.hu/meve    email: promeh@hotmail.com

Telefon: (00 36 1) 201 1982,  06 20 476 9718  fax: 375-1886,