Kevesen vannak azok, akik elmondhatják magukról, hogy soha, még véletlenül se tulajdonítottak el semmit, ami nem az övék. Más azonban brahiból elcsenni egy karkötőt vagy éppen véletlenül fizetés nélkül távozni a boltból, mint szenvedélyes bolti szarkaként élni mindennapjainkat.

Tedd a kezed a szívedre: soha nem emeltél el egy szelet csokit vagy egy karkötőt a boltból? Talán pénz is volt nálad, ki tudtad volna fizetni, de mégis… egy hirtelen jött ötlettől vezérelve úgy döntöttél, inkább „lenyúlod” a kiválasztott tárgyat. Vagy éppen baráti biztatásra cselekedtél így, utána meg napokig lelkiismeret-furdalásod volt, és azon agyaltál, hogyan juttasd vissza a polcra a fizetés nélkül megszerzett jószágot?

Ami a személyes tapasztalatokat illeti, be kell vallanom, hogy az óvodában igencsak hódoltam ennek a szenvedélynek: amíg a többiek aludtak, vagy mit sem sejtve ugrabugráltak az udvaron az óvó nénik és a dadusok felügyelete mellett, én kis kezeimet tornazsákjuk mélyére süllyesztettem, és féltett javaik után kotorásztam. Így tettem szert többek között a következő felbecsülhetetlen értékű tárgyakra: egy műanyag E.T.-baba, egy kézzel kötött, zöld gyík és egy bordó matchbox. Hazaérve viszont ezek a tárgyak már nem jelentettek semmit, így a fiók mélyére száműztem őket, titokban abban reménykedve, hogy valahogy vissza fognak kerülni jogos tulajdonosukhoz.

Aztán, amikor kiderült a turpisság, borzasztóan szégyelltem magam, és szülői beavatkozás által a gyík és társai vissza is kerültek gazdáikhoz. Évekkel később, már szinte felnőtt fejjel még kétszer távoztam fizetés nélkül a boltból. Első alkalommal egy rózsaszín műanyag maci tulajdonosaként (mentségemre legyen mondva, és akartam fizetni, már be is álltam a pénztár előtti sorba, de amikor sorra kerültem, a pénztáros rám nézett, majd a következő vevőt szólította meg). A legutolsó eset egyben a legérdekesebb is: tele bevásárlókosárral két szemceruzát szemeltem ki, azok viszont minduntalan kiestek a kosár rácsozatán. Kétszer visszatettem őket, harmadjára viszont – ki tudja, miért – inkább a táskámba süllyesztettem őket. Megfigyeltem magamon azt a fajta izgalmat, amiről a rendszeres kleptománok beszámolnak, de ez nem volt valami kellemes, sőt, inkább ellenkezőleg. Jelentem, a szemceruzákat azóta is egészséggel használom…

A bolti lopás gyakorlatilag az első kifejezetten modern kori bűncselekmény. Először a 19. század végén figyeltek fel rá, amikor az ipari forradalom és a technikai felfedezések eredményeképpen gomba módra kezdtek szaporodni az üzletek. Angliában az érzékeny viktoriánusokat annyira felzaklatta a tény, hogy középosztálybeli, jól szituált hölgyek lopott áruval tömködik meg a fűzőiket, hogy magyarázatul kitaláltak egy „kleptománia” nevezetű betegséget. Meg voltak győződve arról, hogy a kleptománia betegség, amely genetikailag kódolt. A pszichológusok ma a szenvedélybetegségek közé sorolják a kleptomániát, amely, akárcsak a játékszenvedély vagy a munkamánia, gyógyítható.

Érdekes módon a kleptománia inkább a gazdagok betegsége: gondoljunk csak a színésznő Winona Ryder esetére, aki egy méregdrága butikból emelt el különféle márkás ruhákat: húsz különféle árucikket rejtett a táskájába és a kabátja alá a Saks luxusáruházban, és az öltözőfülkében ollóval levágta róluk a biztonsági kódot. A bíróságon azzal védekezett, hogy csak egy szerep kedvéért gyakorolta a lopást. Persze, ma már igen kockázatos e szenvedélybetegségnek hódolni: a technika lehetővé teszi, hogy az áruházakban megfigyelő kamerákat rejtsenek el az órákba, füstjelzőkbe, vagy akár a vészkijárat nyitókarjába. Így bukott le a színésznő is. „Ha még egyszer lop, börtönbe kell mennie” – hangzott a szigorú ítélet, az alkalommal viszont megúszta: mindössze három év próbaidőt rótt ki rá a bíró, valamint 3700 dolláros pénzbüntetésre, 6300 dolláros kártérítésre és 480 óra közmunkára ítélte.

A szakemberek sokszor genetikai hajlamot feltételeznek minden szenvedélybetegség hátterében, mivel ezek a betegségek sokszor fordulnak elő elsőfokú rokonoknál. Az akaratgyengeségnek tulajdonított kényszerbetegségek (így a játékszenvedély, a bulimia, a körömrágás, a kleptománia stb.) leginkább 20-30 éves korban kezdődnek el. A kleptománia, hasonlóan az evési rendellenességekhez és a kényszeres vásárláshoz jellegzetesen női betegség; a kóros játékszenvedély és a szexuális aberrációk viszont inkább a férfiaknál fordulnak elő.

A kleptomán a közhiedelemmel ellentétben nem azért lop, hogy egy számára értékes, de túl drága tárgyat megszerezzen, számára sokkal fontosabb és vonzóbb az értéktelen és haszontalan tárgy ellopásával járó ellenállhatatlan izgalom. Pszichológiai tanulmányok szerint a lopásra való késztetés hirtelen, minden előzmény nélkül érkezik, és a beteg borzasztóan fontosnak érzi, szinte sóvárog azután, hogy a kiszemelt tárgy az övé legyen. Erre a kellemetlen feszültségre csak a tiltott cselekvés (azaz a lopás) megtétele hozhat gyógyírt számára. Ezt átmeneti örömérzet, megkönnyebbülés követi, de ez helyét hamarosan átadja a bűntudatnak. A megbánás, és a szégyen ismét komoly feszültségeket gerjeszt a betegekben. Ennek oldására ismét a tilalmas cselekedet a megoldás, amely újra átmeneti megkönnyebbülést okoz, és így tovább... már létre is jött a „mókuskerék”.

Felmérések szerint a bolti lopások mintegy 2 százalékát követik csak el kleptomániában szenvedők, a többi tolvajlást „bolti szarkák” vagy éppen „megélhetési bűnözők” követik el. Nehéz meghúzni ezek között a határt… a jogrendszer inkább nem is próbálkozik vele. Egy biztos: a jog mindhárom esetet ugyanúgy bünteti.