A babaváró bulikat nem is olyan rég csupán csak hollywoodi filmekből ismertük, és irigykedtünk a kamupocakos színésznőkre, akiket szinte elárasztott a barátnőktől kapott ajándék halom. Ma már itthon sem fura pocakparty meghívót kapni. Ám ilyenkor elgondolkodik az ember lánya, vajon mivel is lepje meg gömbölyödő hasú barátnőjét. A legnagyobb titokban szervezett babaváró buli például máris jó alap.
Éjszaka van: most hangosabbak a szökőkutak. És az én lelkem is szökőkút.
Éjszaka van: most sorra ébredeznek a szerelmesek dalai. És az én lelkem is egy szerelmes dala.
Valami csitítatlan-csitíthatatlan erő feszül bennem; hangot akar kapni. Vágyakozás él bennem a szerelemre, s már maga ez a vágyakozás is a szerelem nyelvén beszél.
Bővebben: Friedrich Nietzsche: Éji dal (Az Így szólott Zarathustrából)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy két lábú, két kezű teremtmény, amely Afrika tágas szavannáin szaladgált ügyes-bajos dolgai után. Egyik reggel, mikor már megint nem sikerült foggal-körömmel elejtenie a füvön szaladgáló töménytelen mennyiségű húsból: ezt mondta: nem szenvedek tovább, én leszek a világ ura, és nem kell majd szaladgálnom nálam sokkal gyorsabb vagy sokkal nagyobb állatok után, hanem hamburgert fogok rágni nap mint nap és teszek a tágas szavannákra!
A viking isten, Odin valószínűleg ténylegesen létező személy volt. Thor Heyerdahl, megjelent könyvében, amelyet máris többen kritizáltak szakmai körökből, azt állítja, hogy Odin egy valóban létező király lehetett, aki kb. 2000 évvel ezelőtt uralkodott, valahol a mai Oroszország déli területein.
Az Odinra vadászva c. könyvében Heyerdahl elmondja, hogy az Azov-tenger körül végzett ásatásai során olyan leletekre bukkant, amelyek alátámasztják a XIII. századi sagák Odinról szóló passzusait. Vagyis a középkori Snorre Sturlason, akinek az Odinról is szóló sagákat is köszönhetjük, valószínűleg történelmi hagyományok alapján írta műveit.
Úgy hiszem mióta az első ember felnézett Afrika egére és megpillantotta a ragyogó fényeket az égen, azóta vágyakozik utánuk. Talán kinyújtotta kezét és ügyetlenül kapkodott utánuk, mohó bírvágyában, felfutott a dombok magasára, hogy közelebb legyen az éghez. De a csillagok mindig elérhetetlenek maradtak. Ezért a későbbi korok emberei már nem kapkodtak utánuk. De a vágyódás megmaradt a szívükben. Egy nyugodtabb korszak emberei ültek a sátraik előtt, vagy agyaggal tapasztott falú házaik ablakában és szemlélték az égi fényeket. Titkokat rejtettek a csillagok számtalan éven át.
Az a hosszú fejlődési szakasz, amely a mai, modern ember felnőtté válásához vezet, evolúciónk során csak viszonylag későn alakult ki, számol be erről a felfedezéséről Christopher Dean angol antropológus professzor.
A felfedezésre fosszilis fogminták növekedési jellemzőinek tanulmányozásával jutottak a brit tudósok, a londoni University Collegeban. Christopher Dean korábbi feltételezését látja igazolódni a fogminták elemzése nyomán, miszerint a ma élő emberszabásúaktól leginkább a hosszúra nyúlt növekedési periódusunk különböztet meg minket. A nagy majmok számára is hosszú időt vesz igénybe, míg felnőtté válnak, kb. 10-12 évet, de az emberek számára ez majdnem kétszer ennyi ideig tart, 18-20 évig.